Kezdőlap / Homepage

Üdv!

Örülök, hogy ellátogattál hozzám! Az oldalt kedvenc fotóimmal igyekszem színessé tenni. Kellemes időtöltést, jó nézegetést kívánok mindenkinek!

K.

Bemutatkozás / About

Mit szeretek? Utazni, nevetni. Szeretem a finom ételeket, a jó borokat, a napsütést, a színeket,  a mosolyokat. Remélem örökíthető 🙂

Kedvenc / Motto

“Szerelem, ha az egyik a másikat repülni hagyja, de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.”

Szabó Éva

Élmények / Adventures

Zalaszántó – Béke Sztúpa

A 2021-es évet túrával zártam, a 2022-est szintén azzal indítottam, kis túratársam kíséretében ❤ Régóta terveztem visszatérni a zalaszántói Béke Sztúpához, ahol nem egyszer jártam már. Nem is lehetett volna jobb alkalom erre, mint a 2022-es év első napja. Meglepetésemre rengetegen voltak, ami egyrészt a csodás időnek köszönhető, másrészt sokan vallási okokból látogattak el január …

Kőszegi-hegység

Ahogy azt az előző túra alkalával említettem, elég szerencsésnek mondhatom magam, hogy alig 20 perc autóút távolságra kisebb-nagyobb természeti csodák várnak rám. Az év utolsó napján nem is szerettem volna távolabbra menni, így ismét a Kőszegi-hegységben kötöttem ki, ott is az egyik nagy kedvencemet tűztem ki célul: a Pintér-tetőt. Gyönyörű kilátás, nyugalom, és csend. Bár …

Írottkő

Nem muszáj mindig messze menni, néha egészen közel is meg lehet találni a természet szépségeit. Főleg, ha valakinek az adatott, hogy a Kőszegi-hegység lábától 20 km-re lakik. Így esett a választásom az Írottkőre a következő decemberi túrához. Nyilván nem életemben először jártam itt, de ládát például még egyszer sem kerestem. Eddig 😊